5 éves státusz + fogadóóra

Gergővel kedden 5 éves kontrollon jártunk. Megnézték rendesen. A szeme remek, mindent látott végig. Rajzoltatták, hogy tud-e a fejen kívül 5 testrészt rajzolni. Mostanában kezdett ember formákat rajzolgatni, amik felismerhetők, és kis jóindulattal az 5 testrész is meg volt (a 4 végtag igen, plusz egy nyak-féle...). Kérdezte a védőnő, hogy meg tud-e számolni 5 kockát. Erre elkezdett számolni, 40-nél mondta a védőnő, hogy végül is munkaidőm van, nem kell abbahagynod.  Egy dolog volt, ami nem stimmelt, az a hallása. Azon belül is leginkább a bal füle volt ahol nem hallotta jól a jelzéseket. Kapott egy fülhallgatót és jelezni kellett neki azzal a kezével amelyik fülében hallja a hangot. Többször is volt, hogy már kellett volna hallania valamit, de nem jelzett. Mindehhez azért hozzátartozik, hogy eléggé náthásan zajlott ez a vizsgálat, és tudom, hogy a nátha neki a fülére szokott húzódni, de azért ennek ellenére javasolták, hogy ha elmúlik a megfázás, akkor menjünk ki a klinikára egy hallásvizsgálatra, és ha kell akkor nem szabad elzárkózni az orrmandula kivételtől. 

A héten Gergővel kapcsolatban fogadóórán is voltam. Az óvónő dicsérte őt, hogy mintaadó a viselkedése, nem szokott vele sosem gond lenni, elmélyülten játszik, nagyon bele tud merülni dolgokba. Ha valami konfliktusba keveredik, akkor ész érvekkel próbál hatni, inteligensen kikerekedett szemekkel magyaráz (jujj, a családban van még ilyen...). Sosem kezdeményez pl. verekedést, inkább pl. sírásig megy el és panaszkodik az óvónőnek, hogy pl. már 5x kérte a játékot és nem adják neki oda. Más gyerek állítólag nem is kérdez, hanem azonnal üt. Rengeteg élménye van, sokat mesél, értelmes, nagy tudása van, nyitott. Szóval dicsérték, örültem.

Múlt tenger

A gyerekek kaptak pár kinder tojást a napokban, az egyikben tegnap este egy hajó volt. Gyorsan összerakta, és elkezdett vele játszani, amit az alábbiak szerint kommentált:
 
- És most kihajózik a múlt tengerre!

(nyílt tengerre gondolt)

Fóka- és papagájshow

Ahhoz, hogy valaki sztárrá váljon semmi más nem szükséges, mint elmenni egy fent említett előadásra, ott beülni a második sor szélére, és várni az eseményt... Az úgy történt, hogy kb. a műsor közepén intett nekem egy nő, hogy menjek vele. Angolul kérdezgetett, hogy mi a nevem, és hogy beszélek-e angolul. Válaszoltam, aztán mondta, hogy "no problem!" Ezen rövid párbeszéd alatt hátravitt a színpad mögé, majd pár perc elteltével magával rántott a színpadra. Ez még így hagyján is lenne (bár nem szeretek túlságosan szerepelni sem, főleg ilyen váratlan helyzetben), de nem kell elhanyagolni azt a jelentéktelen kis tényezőt, hogy pár méterre előttem állt egy 300 kg-os oroszlánfóka. Bemutatott, kiabálták, hogy "Üdvözöljük új barátunkat Gyoooorgyit!!!!" Még nem tértem egészen magamhoz, amikor mókásan mutatta, hogy tátsam nagyra a szám, és közeledett felém egy kb. 20 cm-es döglött heringgel. Én persze kinyitottam a számat, azt se tudtam mit csinálok. Persze ezt poénnak szánta, hiszen az a kis halacska a fóka kajája, és nem az enyém. Na mikorra  ezen a kis poénon mindenki jól kiröhögte magát, kérte, hogy nyújtsam előre a jobb kezem, kitettem és  a kezembe nyomta a halat. Nekem..., aki ha meglátok egy döglött ebihalat a Balatonban hazáig rohanok. Mindenesetre megfogtam, már a szaga is borzasztó volt. Na de ezt el is felejtettem, amikor közölte a csaj, hogy "Sonny, menj a halért!". Sonny a fóka... Erre elkezdett felém közeledni a fóka. Lepergett előttem minden, hogy benne leszek az újságban, hogy szerencsétlen pech következtében szegény nézőnek leharapta tőből a kezét a fóka, érthetetlen mert még sosem csinált ilyet....  Szerencsére gyorsan zajlottak az események, és mire már temettem volna magam el is tűnt a halacska a kezemből.  Huhhhhhh, megkönnyebbültem, műsorvezető kiabált: "Bravóóó Gyooooorgyi!!!!" Már mentem is volna gyorsan a helyemre, mire jött még egy meglepetés: ha elhúzom a hajam, kapok puszit az arcomra... Áááááááááááááááááá, az amúgy sem nyugalmi pulzusom hatszorosára nőtt.  Ok, most vagy lerohanok és megsemmisülök, vagy kibírom. Utóbbit választottam, odacammogott a kis drága, és nyomott egy csókot az arcomra. A végére még kértek tőlem egy kis integetést a közönség felé, de ez már elhanyagolható volt.

Egyébként jó volt a műsor, láttuk már párszor, de a gyerekek mindig nagy élvezettel nézik. Most pedig különleges alkalom volt - mert bár totál nem értették, hogy hogy kerültem oda - örültek, hogy anya szerepel. 

Járt nálunk a nyuszi

Egészen pontosan - családon belül - 3 helyen is meglátogatott minket a nyuszi. Az idő nem kedvezett mindig neki, de szerencsére a gyerekek még esőben is lelkesen keresték a bokrok alá dugott csokitojásokat, semmi nem szegte kedvüket. A csokik mellé kaptak egy kis játékot is, pl. egy ütőst, ami olyasmi mint a ping-pong, csak nincs alatta asztal. Lili nagyon lelkesen játszott vele, döntögettük a rekordokat (azt hiszem most már 6-nál járunk, addig nem esik le a labda...). Gergő is kipróbálta, de szegénynek annyira nem ment, így abbahagyta és kommentálta is: "Nem értek hozzá!". 

Lili még itthon rajzolt a nyuszinak, amit egy fa tövébe hagyott neki. Amikor picikék voltak, akkor még el lehetett játszani, hogy ugyanazt a tojást - miután megtalálták - eldugtuk  egy másik fa tövébe, és nagy volt az öröm. Ez a módszer most már nem működött, mert Lili nagyon számon tartotta, hogy miből mennyi van. Aztán sosem magyaráztuk volna meg neki, hogy hogy lehet az, hogy 14 tojást számolt, de a kosárban csak 8 van...

Húsvétra készültünk

Azért nem feledkeztünk meg az ünnepekről sem. Liliék nagyon jópofa tojásokat készítettek az oviban, de itthon is csináltunk egy párat a család férfitagjainak. 

Első színházi élmények

A püspökladányi kirándulás után Lilivel színházba mentünk. Pannáék hívtak meg bennünket még a hét elején, és örömmel mondtunk igent. Igazából kicsit vacilláltam, hogy elég nagyok-e már a színházhoz, aztán úgy döntöttünk, hogy igen. Vagyis Lili mindenképpen. Gergő is szeretett volna jönni, de eléggé meg volt fázva, így viszonylag könnyen rá tudtuk beszélni, hogy ő most maradjon. (Őt amúgy is úgy gondoltam, hogy még nőhet egy kicsit, bár így utólag azt gondolom neki is tetszett volna.) A Valahol Európában c. musicalt néztük, és nagyon tetszett mindannyiónknak. Lili azóta is többször mondja, hogy "Mikor megyünk oda, ahova szombaton este 7-re kell járni?". Nagyon szépen végigülték mindkét felvonást. Mondjuk Panna már rutinos színházba járó, olyan mint anyuka, úgyhogy rajta nem csodálkoztam.:) De Lilinek ez volt az első színházi élménye, és nagyon pozitív volt szerintem (Bár tavaly voltunk már a Süsü-n, meg többször koncerteken, bábszínházban, de igazi színházban most először). Az előadás után még Panna mamájának köszönhetően - aki a színházban dolgozik, és nem mellesleg Lilinek tanít balettot - bemehettünk a színpadra, megnézhettük a díszletet, kellékeket. Rohangáltak, dobálták a faleveleket. Lili nem is volt annyira fáradt, bár azért egy-két durcázás előfordult. Aztán még a balett-terembe is felmentünk, ahol este 11 óra ellenére zongoráztak, cigánykerekeztek, ugráltak. Nem kellett altatni őket azt hiszem. 

Legközelebb is megyünk mindenképp, de vannak olyan érzéseim, hogy ezt a darabot se most láttuk utoljára.... Szerencsére a keményebb részeket (pl. háborús jelenetek) valahogy nem fogta fel olyan mélyen, vagy nem ez ragadta meg elsősorban.

Nyuszi futás

Szombaton Püspökladányban jártunk a hagyományosan megrendezett "Húzzuk fel a nyúlcipőt" városi nyuszifutáson. Mi először mentünk el erre a rendezvényre, de nagyon jól éreztük magunkat, függetlenül attól, hogy az idő nehezen kezdett melegedni, de legalább sütött a nap. 1/4 10-kor kezdődtek a versenyek, először az ovis lányok indultak kb. 450 m-en. Liliom első helyezést ért el 24 kislány közül, nagyon ügyes volt. Utána jöttek a fiúk, Gergő a középmezőnyben végzett, de tudni kell, hogy 2 évvel idősebb kisfiúk is vele futottak. A futás mellett egyéb rendezvények is voltak, mi például az arcfestésnél kötöttünk ki 5 másodperccel a futás után. Aztán lufihajtogatás is volt, nyuszi simogatás, hűtőmágnes-készítés, ugrálóvár, EU és kresz totó kitöltés, kézműveskedés, lufidobás. Utóbbinál célozni kellett kicsi nyíllal és kilyukasztani a lufit. Gergő másodikra talált is, erre odajöttek hozzánk, hogy akkor kérdeznek... Azt hittem erre a remek teljesítményre rögtön kap valamit, de nem. Mondom ok, várjuk a kérdést...: Ki a Magyar Vöröskereszt elnöke? Pettyet ideges lettem, a szerencséjük az volt, hogy 3 lehetséges válasz közül lehetett választani, és "anya súghatott". Így eltaláltuk, és megkaptuk a várva várt nagy nyereményt: 1 szem cukrot. Legalább Lilinek is adtak volna egyet, ha látják, hogy ott van egy másik gyerek is. Mindegy, ezek után eljöttünk onnan.

A délelőtt második felében a felnőttek is futottak. Apa természetesen, ezt szinte írni sem kell, de most én is bevállaltam. Nagy volt az arcom, hogy lefutom az 5 km-t, és nem a rövidebb távot (1,2 km) választom. Na már az első kör elején éreztem, hogy rossz döntést hoztam. Teljesen kifutottam magam, végig előttem futott egy nő, és meg szerettem volna előzni, de nem sikerült. Ő is észre vette, hogy a nyomában vagyok, így nem adta alább a tempót. Mindennek az lett a vége, hogy a célban ott fetrengtünk mindketten a fűben. A legvégén én még hajráztam is, férj szurkolt, de azt hittem összeesek, nem bírom tovább. Nagyon jó volt megállni, és mondtam, hogy ha még egyszer ilyen baromságra vállalkozok, akkor nyugodtan kösse le a lábamat. Persze ő büszke volt, egész úton arról beszélt, hogy én voltam a nap hőse. Ok, ezt jó volt hallgatni, de kellett kb. 1 nap mire visszakerültem az élők táborába  - legalábbis érzésre... Összességében azért jó volt, mert 3. lettem, kaptam oklevelet és egy ékszerdobozt is. Mindemellett tombola is volt a nap végén, ahol kihúztak és nyertem egy pulyka plüssfigurát (Gergő persze rögtön kérdezte: "Vele fogsz aludni?" Mondtam szerintem nem, erre ő: "Akkor majd odaadod nekem?"). Nem sokkal ezután Lilit is kisorsolták, ő egy kosárlabdát nyert. Emellé az első helyért is kapott ajándékokat: számolós ugrálókötél, póni, plüss viziló, katicás labda, olló, buborékfújó, oklevél és érem.

Ebédre hivatalosak voltunk egy kedves baráti családhoz, ahol 7 kisfiú van, és a 8. a pocakban. Mindig olyan csodálattal nézem őket, ahogy élnek. Én 2 gyerekkel sokszor idegbeteg vagyok, nem tudom mekkora türelem kell 7,5-hez... Kívülről valahogy olyan egyszerűnek tűnik.