Apánk besokallt egyik reggel. Az úgy volt, hogy az éjszakai vándorlás megint egy kicsit elburjánzott nálunk. A héten többször is keltünk úgy reggel, hogy mindannyian ott nyomultunk a hálóban, és kb. mint a heringek úgy feküdtünk egymás mellett. Na eljött a csütörtöki nap, amikor is férj pettyet idegbetegen kelt. Vagyis nem is kelt, inkább csak kimászott az ágyból, mert hajnal óta nem sokat aludt. Hulla volt, és lelki beszédet tartott reggel, amit még este is folytatott. Több verzió is felvetődött, pl. hogy kiköltözik a nappaliba, vagy be a gyerekszobába, de aztán végül nem ebben maradtunk. Megígértette a gyerekekkel, hogy nem jönnek át éjszaka, vagy csak max. 1x a héten. Ennyi engedélyezett nekik. Ezen túl csak akkor jöhetnek, ha már világosodik. Ennek a hegyi beszédnek köszönhetően másnap reggel, amikor kinyitottam a szemem nem férjet láttam magam mellett, hanem Gergőt. Utóbb kiderült, hogy fiúcska már akkor jött át, amikor világos volt, apa meg már elment addigra úszni. Azt hiszem ez a szerencséje Gergőnek. Azóta viszont jobbak az éjszakáink, szegény Gergő ma még a hálóba se mert bejönni, csak a küszöbön állva kérdezte, hogy "Felkelhetek?" Nem tudom meddig tart ez a jó világ nálunk, de próbáljuk addig gyorsan kialudni magunkat.
Megjegyzem egyébként, hogy annak idején én tök kómásan vittem vissza őket az ágyukba, bukdácsoltam mindenen keresztül, de aztán belefáradtam. Apa meg egyszer se vitte egyiket sem, úgyhogy ennek issza most a levét. Bár én se alszom jól, sőt, de ez apánk fáradtsága mellett nyilván eltörpül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése