Új lendülettel megint itt....
Sokat vacilláltam van-e még értelme írnom. Egyrészt annyi minden történik, másrészt annyira nincs időm. Próbálom mindig fejben tartani az eseményeket, de már egyre kevésbé megy. Most már leginkább csak a megörökített pillanatok alapján tudom sorba tenni a történéseket.
Mindenesetre most győzött az érzés, hogy a gyerekeknek majd mennyire jó lesz visszaolvasni magukról, na meg persze nekem is, így újra nekiveselkedek, és sokadjára próbálom újrakezdeni.
Kezdődik a tanév
A nyár gyorsan eltelt, és mehettünk
újra oviba/iskolába/munkába. Kellett egy kis idő míg visszarázódtunk.
Az iskolai dolgokat Lilinek már júliusban megvettük, így sok mindent nem
hagytunk az utolsó napokra. Új táskát most nem kapott, a régi még
teljesen jó állapotban volt. Örömmel ment, nem volt semmi ellenkezés.
Szeptember első felében kicsit neki is vissza kellett szoknia. A számunkra eddig ismeretlen korongok (amiket rossz viselkedés miatt kapnak) kezdtek megjelenni. Általában órai beszélgetés volt a fő ok, meg ha jól emlékszem 1-2 alkalommal felszerelés otthonhagyása miatt is hozott haza korongot. Kb. 3 hét után ezek a problémák elmúltak, és szerencsére azóta se jöttek elő.
Óvoda
Lili gondjai egy idő után eltörpültek a Gergőéhez képest. Óvónő-váltás volt náluk, ráadásul a közkedvelt anyáskodó, liberális felfogású óvónénik ment el. A másik
óvónénit is 3. évben kapták meg, így ő is csak egy fokkal számított
újabbnak A képbe még bejött az is, hogy 4 új gyerek érkezett a
csoportba, akik közül az egyik kisfiú elég nehezen kezelhető. Azt gondoltuk, hogy elég nagyok már a váltáshoz, de aztán kiderült, hogy egyáltalán nem. Nem gondoltam volna, hogy Gergő lesz az egyik gyerek akit a lehető legjobban megvisel az új helyzet. Az első 3 hétben viszonylag rendben mentek a dolgok, és utána következett 6 borzasztó hét. Kb. mintha most kezdtük volna az ovit, és a beszoktatás időszakában járnánk. Minden reggel keservesen sírt, nem volt hajlandó kikelni az ágyból, már vasárnap este rossz kedvű volt, hogy másnap óvoda. Kezdtünk aggódni. Már pszichológuson gondolkoztunk. A sok lelki beszélgetés alapján először azt gondoltuk, hogy az újonnan érkezett elég nehezen kezelhető kisfiú az oka. Gergő sokat emlegette őt, hogy mennyire nem szereti. De aztán az idő elteltével kiderült, hogy leginkább a megmaradt óvónéni poroszos nevelési elveit, szigorúságát, merevségét viseli rettenetesen nehezen. Az biztos, hogy nagyon érzékeny gyerek, és mindenféle igazságtalanságot nagyon a szívére tud venni, megbántódik. Szerencsére a helyzet fokozatosan javult, szerintem megszokta és nem a módszerek változtak. De most is többször mondja, hogy nem szeret menni. Ráadásul alvásidőben nem tud mit kezdeni, nagyon unatkozik, emiatt néha beszélget, már többször töltötte az alvásidőt az öltözőben (ez is a remek módszerek egyike...). Ennek enyhítésére kitaláltuk, hogy heti 2 alkalommal eljöhet ebéd után, mama elhozza. Ez sokat segített neki.
Emellé kezdetben úgy volt, hogy fog járni gyerektornára és úszni is, előbbire ő szeretett volna feliratkozni, de aztán az első alkalomnál megtorpant, és sírva kérte, hogy ne kelljen menni. Az úszásnál az első alkalomig se jutottunk el...
Így mi ezt az évet nem annyira ajándékként éltük meg (mint Lilinél). Várjuk az iskolát, és reméljük, hogy oda szeret majd járni. Egyébként is nagyon érdeklődik mindenféle dolog iránt, de úgy tűnik ő is nagy matekos lesz. Valamelyik nap azzal jött, hogy ő kiszámolta, hogy 1 hét hány másodperc. Lili pedig kijelentette, hogy ő 92 évesen fog szülni. Én meg csak reménykedem, hogy bár a a gyerekvállalás ideje nagyon kezd kitolódni, de Lili idejére azért még ott nem fog tartani....
